Kollégáink

Balázs – Táborvezető, szervező

„Apukaként a nálunk táborozó gyerekekre is egy kicsit szülői szemmel tekintek.”

2023 óta szervezem a Láblógatós Tábort azzal az egyszerű, de annál fontosabb céllal, hogy a gyerekek számára önfeledt, mégis tartalmas kikapcsolódást nyújtsunk, nektek, szülőknek pedig garantáljunk egy igazi, bűntudatmentes, nyugodt hetet.

Mivel jómagam is két gyermek édesapja vagyok, a tábori élet minden területét ez a gondoskodó, szülői szemlélet hatja át. Ez megnyilvánul a gyerekekkel való mindennapi, türelmes kommunikációban, az izgalmas programok gondos összeállításában, vagy az ellátásban. A szülői lelkesedésemet és elhivatottságomat kolléganőim pedagógusi tapasztalata és szakmai tudása egészíti ki, így alkotunk egy olyan csapatot ahol a legnagyobb jutalom és elismerés számunkra ha önfeledt vidám gyerek arcokat látunk a tábor ideje alatt, a tábor végeztével pedig pozitív élményekkel teli, feltöltődve távoznak a srácok.

ESZTER – Táborvezető

Jáger Eszter vagyok, egy integráló általános iskolában dolgozom, ahol a gyermekek fejlesztése mellett több mint 10 éve veszek részt táborok és szabadidős programok szervezésében, megvalósításában. Fő célom, hogy a nyári tábor ne csak egy kellemes kikapcsolódás legyen, hanem egy olyan élmény, amely segíti a gyerekek fejlődését, önbizalmát és baráti kapcsolatok kialakítását, amelyre még felnőtt korukban is szívesen emlékeznek vissza. Vidám, kreatív, de ugyanakkor határozott személyiség vagyok. Hiszem és vallom, hogy a gyereknek biztosítani kell a megfelelő kereteket ahhoz, hogy tudjanak kapcsolódni egymáshoz és felfedezzék a közösség összetartó erejét.

Táborunkban nyitottak vagyunk a szülőkkel való kommunikációra, hiszen tudjuk számukra legfontosabb, hogy gyermeküket jó kezekben tudják.

Sok szeretettel és rengeteg élménnyel várjuk gyermekeiket táborunkba.

Szonja – Nevelő

Üdvözlöm, Horváth Szonja vagyok, magyar-német tanár.

Jelenleg egy általános iskolában dolgozom és tábori kisegítőként is tevékenykedek. Nyitott szívvel és segítőkész hozzáállással fordulok a gyerekek felé, és célom, hogy támogató környezetet biztosítsak számukra. Kommunikatív vagyok és jól működöm csapatban, legyen szó szülőkről, diákokról vagy a tábor vezetőségéről.

Pedagógiai tanulmányaim és tapasztalataim révén rugalmasan alkalmazkodom különböző helyzetekhez és korosztályokhoz. A gyerekek aktív és kreatív időtöltésének elősegítése érdekében mindig készen állok arra, hogy új módszereket tanuljak és alkalmazzak.Sportolói múltamnak köszönhetően kitartó és lelkiismeretes vagyok, ami segít abban, hogy a gyerekekkel együttműködve fejlesszem őket mind fizikailag, mind szellemileg. Mindig nyitott vagyok az új ötletekre és lehetőségekre, hogy fejlődjek és még többet nyújthassak a gyermeknevelés terén.

Jelentkezés a Láblógatós táborba